Bölcsődét a Bajcsyba!

Bölcsődét a Bajcsyba!

Képviselő testületi ülésen jártunk, tapasztalatokkal is gazdagodtunk. (2019. július 29.)

Az örömteli hír, hogy most már a városvezetés is belátja, a városnak a leggyorsabb megoldás választásával kell megvalósítania a bölcsődét, ismerté vált a testület számára is, hogy a 24 fős intézmény biztosan nem lesz megfelelő, szükséges és indokolt 40 fő kapacitásra tervezni.

Aranyhíd Polgári Egyesület tagjainak egybehangzó véleménye, hogy figyelembe kell venni:
a védőnők által készített igényfelmérést, mely szerint minimálisan 47 fő elhelyezését igényelnék a szülők, illetve a városunkban élő, 3 év alatti gyermekek számát, ami 2018. január 1. napján a 219 fő volt.

Mi többet szeretnénk és precízebben, mert most van lehetőségünk a bölcsődét jól felépíteni!

Bővebben az Aranyhíd Polgári Egyesület álláspontja ->

A bölcsőde mérete még mindig azonosak az álláspontok, Kánya-villa kapcsán nincs egyetértés. (2019. július 06.)

Szakértők, akik az Aranyhíd Polgári Egyesület tagjai, elkészítettek egy munkaanyagot, mely szerint érdemes foglalkozni az épülettel.
Jelenleg elérhető, kedvező támogatási feltételek mellett felépülhet egy olyan intézmény, amely hosszútávon ad megfelelő megoldást a kisgyermekes családoknak. 

Szakértőink véleménye bővebben ->

Válaszlevelet kapott az Aranyhíd Polgári Egyesület, az Emberi Erőforrások Minisztériumtól, Kovácsné Bárány Ildikó Miniszteri Biztos asszonytól. (2019. június 28.)

A kialakult helyzettel kapcsolatban Elnökségünk tájékoztató levele Novák Katalin Államtitkár Asszony és Kontrát Károly képviselő Úr részére. (2019. május 10.)

Balatonalmádi városában több, mint 300 (!!!!) három év alatti gyermeket nevelnek szüleik. Az elmúlt évek mindenikében több, mint 50 fő jelezte igényét bölcsődei ellátásra. Mivel a városnak nincs bölcsődéje, az ellátást az önkormányzat úgy biztosítja, hogy egy szomszédos településen található családi bölcsődével kötött szerződést, ez pedig hozzávetőleg 70 000 Ft a havi kiadást jelent a családok számára.

Az Aranyhíd Polgári Egyesület, összefogva a kisgyermekes családokkal és a kezdeményezést támogató balatonalmádi lakosokkal, eljuttatott egy levelet Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkárának és Kontrát Károlynak, Veszprém megye 2. számú választókerülete országgyűlési képviselőjének. A kezdeményezés célja, hogy a mostani óvoda Bajcsy úti épületében, amely ősszel felszabadul, egy városi bölcsőde kapjon helyet. Ennek az épületnek a konyháját az elmúlt évben újították fel, jelenleg óvodaként működik, így ideális helyszínt jelentene egy városi bölcsődének.

Kérelmünkhöz közel 700 támogató aláírást csatoltunk. 2019. május 19-én vasárnap a Zenepavilon környékére a Bajcsy úti bölcsődéért figyelemfelhívó felvonulást és pikniket szervezünk, melyre minden balatonalmádi lakost és támogatót várunk! 

Ébredj, Almádi!