Balatonalmádi a színes lépcsők városa

A lépcső összeköt. A magasban lévőt, a mélységgel. Eget a földdel. Szakrálist a profánnal. Számomra a lépcső inkább felfelé vezet. Mindig feljebb és feljebb. Mint ahogy a világon mindenütt, Balatonalmádiban is két irányba visznek a lépcsők. Felfelé a hazaérkezőt és lefelé a Balatonhoz igyekvőt. Mindkét hely a szívünkbe van zárva, így talán ez az oka, hogy megérintett ezeknek a lépcsőknek a szürkesége. Úgy éreztem, hogy valami szín, valami élet és játék kell a lépcsőzés fárasztó, monoton folyamatába. Valami, amitől élmény, majdan emlék lesz egy sétából, hazaérkezésből. Éltek bennem képek lépcsőkről a világban, melyekről öröm árad szét. Melyeken nap, mint nap felkaptatva nem a kopott szürke cement visszhangozza lépteink, hanem az életöröm. Így született meg Balatonalmádi a színes lépcsők városának gondolata, ami akkor 2019-ben széleskörű pozitív fogadtatásra talált. Sorra születtek az elképzelések az egyeztetések során. Balatonalmádi polgárai éppúgy, mint városunk, intézményeink vezetői ajánlották figyelmembe a számukra kedves lépcsőket. Mindannyian hittük, hogy a lépcsők megújulása gazdagítja az itt élők és az idelátogatók mindennapjait. Álmunk volt, hogy talán akár ezek miatt is felkeresheti valaki városunkat és csak ezért tölt el nálunk szeretteivel egy napot, hogy felfedezze lépcsőink kínálta kalandot. Ez mára valóság lett és reményeink valódiságát, a lépcsőkön játszó, olvasgató, elidőző emberek igazolják.

Köszönjük mindenkinek, aki hozzátett valamit, hogy ez a szépség létrejöjjön!
Czompó Gábor a színes lépcsők megálmodója

A megvalósításról
A város polgárainak, intézményeinek támogatása mellett, egyesületünk sikeres pályázatát követően a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat biztosította a hátteret. Országos alkotói pályázatot hirdettünk képzőművészek számára, melynek eredményeként 32 pályamunka érkezett a terveinkben szereplő kilenc lépcsőre. A megvalósítandó pályamunkák kiválasztását Balatonalmádihoz erős szálakkal kötődő, neves szakmai zsűri végezte. 2023 nyarán végül elindultak a munkafolyamatok, amik már önmagukban is látványosságként hatottak a nyáron. Örömmel fogadták az alkotókat a lépcsők közelében élők, és amiben csak tudták, segítették a munkájukat.

www.veszprembalaton2023.hu

A zsűri

A Balatonalmádi, a színes lépcsők városa urbanisztikai és design projekt szakmai színvonalát többek között a zsűri személye is garantálta. Ők választották ki a beérkezett pályamunkákból a megvalósításra alkalmas projektterveket, de szakmai tanácsaikkal is támogatták azok sikeres megvalósítását.

Deák Erika
művészeti menedzser, filozófus, a Deák Erika Galéria tulajdonosa. Philadelphiában tanult művészettörténetet és médiát. A hazai képzőművészeti életnek 1998 óta fontos szereplője.

 Géczi János
József Attila-díjas költő, író, képzőművész, egyetemi oktató

 Szenteleki Gábor
Maticska Jenő-díjas festőművész, oktató. Oktatói munkásságát 2023-ban Apáczai Csere János-díjjal ismerték el.

 Szűcs Attila
Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a magyar festészet nemzetközileg is elismert alakja.

Veszeli Lajos
festőművész. Munkássága elismeréseként a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztje állami kitüntetésben részesült, a közönség szavazatai alapján elnyerte Veszprém megye Príma díját, Veszprém Vármegye Érdemrend birtokosa, Balaton-díjas festőművész, valamint Balatonalmádi város díszpolgára.

veb23
aranyhid