2020-ban is BIZALOMRA ÉPÍTÜNK

Balatonalmádiban kiugró a bizalmi index – állapították meg a Pannon Egyetem oktatói és diákjai tudományos kutatásuk alapján. Szeptember második hétvégéjén jártak személyesen Balatonalmádiban. Városunk lakóinak 71,8 százaléka válaszolta a kérdezőbiztosoknak, hogy megbízik a másikban. A kutatók szerint ez nagyon fontos a vállalkozások szempontjából is. Ez a kérdés egy harvardi tanulmányban szerepelt először. A tudósok egyértelműen bizonyították, hogy a helyi gazdaság fejlődése a társadalmi bizalmon alapul. A Pannon Egyetem munkatársai szerint ez a 71,8 százalék erős szám ahhoz, hogy bízni lehessen a jövőben. Mi, az Aranyhíd Polgári Egyesület ezt tesszük Önökkel együtt.

A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának szakembereit az Aranyhíd Egyesület kérte fel tudományos vizsgálatra, amelyhez hasonlót a környező településeken már lefolytattak Csizmadiáné dr. Czuppon Viktória vezetésével.

A tanárok és a diákok egy hétégét töltöttek Balatonalmádiban. Kérdőívek és mélyinterjúk segítségével térképeztek fel a lakók elégedettségét a város helyzetével. A kutatási jelentést örömmel bocsátjuk Balatonalmádi rendelkezésére a további fejlesztések megalapozásához.