A polgárok adóforintjaiból előállított, a Balatonalmádiban élőket tájékoztatni hivatott kiadványban a júliusi rendkívüli önkormányzati ülés után egy képviselő, aki egyben a pénzügyi és a gazdasági bizottság elnöke, összefoglalta álláspontját bölcsődeépítés ügyben. A több évtizedes problémát mutatja, hogy eddig többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült semmilyen megoldást találniuk az önkormányzatoknak. A holtpontról talán egy „mozgalom” mozdíthatja el az ügyet. Az Aranyhíd Polgári Egyesület nem kaphatta meg a balatonalmádiak pénzén havonta kinyomtatott értesítésben a lehetőséget álláspontja kifejtésére. Nem tehette meg, hogy sokszáz helybéli véleményét ne összegezze, és ne informálja a város többezer polgárát.  Az Aranyhíd Polgári Egyesület nem hagyja magára Balatonalmádit, mi itt vagyunk, mi elmondjuk, szerintünk mi a teendő. Örömmel hallgatjuk meg a kiegészítéseket.

„Ugyanazt mindig ugyanazoknak,
Mintha ki se nyitnád a szádat.”

Tudják, hogyan üresedik ki és válik mechanikussá a kommunikáció?
Mikor a politikai propagandának álcázott újságcikk címében ez olvasható: csak a tények! 

Az önkormányzat által kiadott augusztusi kiadványban a pénzügyi és gazdasági bizottság elnökének írása hemzseg a pontatlanságtól, hiányos és őszintétlen! 

Balatonalmádi idén ünnepli várossá nyilvánításának 30. évfordulóját. Az említett közleményből a legfontosabb megállapítás hiányzik: szeretett településünk 30 éve város, és a mai napig nem rendelkezik bölcsődével! Ez az állapot sok éve korlátozza a szülők munkavállalását, és csökkentheti a gyermekek társas készségeinek korai fejlesztését. Ez tényleg egy tény! 

A 2017. január 1-jétől a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény már nem csak a 10.000 fő fölötti településeken, hanem minden olyan településen előírja bölcsődei szolgáltatás kialakítását, ahol a 3 év alatti népesség száma eléri a 40 főt, illetve, ha legalább 5 gyermek szülei jelezték igényüket a szolgáltatásra. Képviselő úr cikkében elismeri, 2017-ben kénytelenségből, törvényi előírásra kezdett foglalkozni a képviselő-testület bölcsőde létesítésével. „Az ezt megelőző időszakban egy kapavágás sem történt bölcsőde építésére” – ez a következő tény.

Az Aranyhíd Polgári Egyesületet idén tavasszal, szülői megkeresésekre reagálva, bölcsőde létesítése céljából nyílt levélben keresett meg államtitkárokat, aláírásokat gyűjtött, figyelemfelkeltő felvonulást és pikniket tartott. 

A téma fontosságát mutatja, hogy május elsején Kovácsné Bárány Ildikót nevezték ki a bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosnak. Egyesületünk természetesen őt is megkereste. Újabb tény: több sikertelen pályázat után az önkormányzattól senki nem tartotta fontosnak felvenni a kapcsolatot a bölcsődékért felelős miniszteri biztossal. A miniszteri biztos az Aranyhídnak írt válaszában leszögezte: Balatonalmádi önkormányzatának jó lehetősége van arra, hogy pályázati forrásból átalakítsák a meglévő óvoda épületét.  

Képviselő úr írásában azt is megjegyzi, a bölcsődei szakértők szerint a 40 férőhely egyelőre elegendő. Az idén Balatonalmádiban ennél héttel többen, negyvenheten  igényeltek bölcsődei ellátást. Ehhez még hozzá kell adnunk azokat a gyerekeket, akiket bölcsőde híján Veszprémbe, Szentkirályszabadjára, Balatonfűzfőre visznek (Csak Fűzfőre például 32 gyermekkel ingáznak nap mint nap!) Vagyis jelenleg 80 férőhelyes bölcsődére lenne szükség. Ugyanakkor a bölcsődefejlesztéseknek nem csak a látható keresletre kell reagálniuk! A kereslet többféleképpen közelíthető, de olyan helyen, ahol nincs bölcsőde, nem tud megjelenni a valós kereslet, így az „elutasítási ráták” nem használhatók a kereslet becslésének mutatószámaként. 

A cikkben hivatkozott szakértőt, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnökét, Hegedűsné Végvári Katalint szintén megkereste az Aranyhíd Polgári Egyesület. Érveinket levélben juttattuk el hozzá. A levél tartalmát a rendkívüli közgyűlésen ismertettünk.

 Az Európai Unió barcelonai célkitűzése megfogalmazza, hogy a 3 év alattiak 33%-a járjon bölcsődébe. A KSH adatai szerint 2018. január 1. napján Balatonalmádi település 3 év alatti lakosai száma 219 fő. A barcelonai  kritériumok elérése esetén Balatonalmádiban jelenleg 72 gyermeknek kellene bölcsődei ellátást biztosítani. De a holnapra is gondolni kell!

Képviselő úr a „mindenkori szűkös költségvetésre” is tényként hivatkozik. Mi úgy gondoljuk, olyan képviselők, akiknek nincs pozitív jövőképük, nem képesek közösséget vezetni. Ha egy ilyen képviselő egyben a Pénzügyi és Gazdasági bizottság elnöke is, bizonyosan nem alkalmas feladata ellátására.

A Bajcsy-Zsilinszky utcai ingatlan konyháját tavaly felújították, ezen a helyen jelenleg is kisgyermekek nappali ellátására szolgáló intézményként működik, csak átalakítani szükséges. Szakértők szerint itt 5 csoport létrehozása lehetséges, erre a célra az ingatlanok alkalmasak, s ezek ősszel az óvoda átadása után felszabadulnak. Sok szülő szerint célszerű az iskola/óvoda közelsége, egyszerűbb a logisztikát összehangolni. Két különböző helyen létesíteni (üzemeltetés, karbantartás stb – több szakirodalom is foglalkozik a témával) bölcsődét nem gazdaságos, de a fenti számok tükrében nem kizárható, hogy a Bajcsy- Zsilinszky utcai épületegyüttesen túl egyéb helyen, például a vörösberényi városrészben is szükségessé válhat bölcsőde létesítése.

Az Aranyhíd Polgári Egyesület meghívását elfogadva augusztus 30-án városunkba látogat személyes egyeztetés céljából Kovácsné Bárány Ildikó, a bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos és Hegedűsné Végvári Katalin, Magyar Bölcsődék Egyesülete Módszertani Szervezetének elnöke. Természetesen az ott elhangzottakról is beszámolunk majd.

Ha bevezetőként Kemény Istvánt idéztük, állásfoglalásunkat másik versének soraival zárjuk – utalva az önkormányzati ülésen tapasztalt képviselői körülményeskedésekre, felkészületlenségre, személyeskedésre. 

„Kétszer kettő az négy, mondtam, de kiröhögtek.

AZ ÚJKOR VÉGE táblát ásták be a földbe.”